Egy év kihagyás után június 5. és július 3. között újra megrendezik a JFF Online Japán Filmfesztivált, amelyen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal, ingyenesen tekinthető meg 23 kortárs japán film. Idén először két televíziós minisorozat is a program részét képezi.

A Japán Alapítvány Budapesti Irodája rendezésében megvalósuló fesztivál kínálatában szerepel többek között Kinosita Keiszuke Tizenkét szempár című Golden Globe-nyertes klasszikusa, Josino Kóhei – a Japán Filmakadémiától az idén 10 jelölést begyűjtött és a Legjobb Új Színész Díját megnyert – Csúcsanimék! című alkotása és Koizumi Norihiro 2023-ban a Kinema Junpo Awards-on díjazott, Az engem meghatározó vonalak című filmje – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztiválon látható Josino Kóhei Csúcsanimék! című lebilincselő alkotása két filmrendező „párbaján” keresztül olyan embereket mutat be, akiknek szenvedélyük az anime. Az izgalmas, drámai fordulatokkal teli film bepillantást enged az animekészítés kulisszatitkaiba is. A filmben látható anime jeleneteket a legjobb alkotók készítették, köztük a Production I.G. csapata.

A Chihayafuru-trilógiájáról ismert Koizumi Norihiro Az engem meghatározó vonalak című filmje egy fiatalember veszteségéről és az újjászületésről szól. A film két főszereplője két japán sztár, Jokohama Rjúszei és Kijohara Kaja. A filmet a hagyományos japán tintafestészet, a szumi-e élőben festett látványos jelenetei teszik még hatásosabbá.

A fesztiválon bemutatják Kinosita Keiszuke Tizenkét szempár című klasszikusát: az 1928-ban játszódó történetben Oisi Hiszako általános iskolai tanárnőt modern nézetei miatt a falu gyanakvással figyeli, de tanítványai – tizenkét gyermek – megkedvelik. Évek telnek el, kitör a háború, a tanárnő rémülten látja a fiúk hazafias lelkesedését. Nyolc év múlva látjuk viszont őt, amikor úgy dönt, visszamegy tanítani, ám a hajdani tizenkét gyermekből már csak néhányan élnek.

Mint írják, a fesztivál ideje alatt június 5. és június 19. között a https://jff.jpf.go.jp/watch/jffonline2024/hungary weboldalon mindennap elérhető mind a 23 alkotás, június 19. és július 3. között pedig a 2 minisorozat látható, amelyeket a lejátszás gomb megnyomását követően 48 órán keresztül akár többször is újranézhet a közönség, választható magyar, angol és néhány film esetében japán felirattal.