Kemény éveket követően mutatta meg Josh Homme zenekara, hogy továbbra is akad bennük kurázsi: ismét sikerrel idézték meg a Budapest Park színpadán a Queens Of The Stone Age egyedi, sötét és mágikus dölyfösséggel átitatott rockját.
Az előzenekar tisztét a So Good névre hallgató „csajbanda” töltötte be lendületes produkciójával. A folyamatos mozgásban lévő hölgykoszorút szintén három, rózsaszín kezeslábasba öltözött, fejüket fekete, csillámos strasszokkal díszített harisnyával fedő zenész kísérte. A közel félórás, felejthető koncerten a bennem munkáló legnagyobb kérdés az volt, hogy a pattogós, hip-hop elemekkel színesített punkbandában ki szenved jobban a melegtől: a folyamatosan ugráló, levegőbe rúgó, szövegelő csajok, vagy a tetőtől-talpig plüssbe öltözött dob-basszus-gitár férfitrió. Sophie Bokor-Ingram énekesnő karakán színpadi kiszólásai egyaránt szóltak az antifasizmusról, a szerelemről és a lázadásról.
Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy kemény évek vannak a Queens Of The Stone Age, különösen a frontember Josh Homme mögött: családi botrányok, barátok halála, súlyos betegség miatti több hónapos kényszerszünet. A megpróbáltatások látszódtak is a deszkákra lépő énekesen, bár olyan teóriák is keringtek a Budapest Parkban, hogy nem az elmúlt hónapok nehézségei, csupán az előző napi kolozsvári buli utáni másnap ült ki Homme arcára. A hangjára azonban nem lehetett panasz, a kezdeti hangosításbeli hiányosságon hamar túllendültek, utána füles nélkül is tökéletesen lehozta az estét a letisztult, színházi függönyök ölelésében.
Ami mindenképpen feltűnt a korábbi, 2010-es évekbeli koncertekhez képest, hogy Homme sokkal nyugodtabb, színpadi jelenlétében sokkal kevesebb az agresszivitás, illetve a viccbe fojtott bunkóság. Mindezek ellenére, most is akadtak élces beszólások a VIP-ben ülők anyagi helyzetére, illetve a sötétségben rejlő szabadság ijesztő vagy éppen feltöltő mivoltára. Az este dallistájának kialakításakor nem feltétlenül slágerparádé volt a cél, kellemesen, hömpölygősen indult a buli, de azért már rögtön az elején ellőtték a No One Knows-t, hogy panaszra ne legyen ok.
A színpadon egyenrangú félként volt jelen a glam rock külsővel bíró szólógitáros, Troy Van Leeuwen, a poros gengsztervárosokat idéző, hátranyalt, hidrogénszőke basszeros, Michael Shuman, illetve a Mars Volta korábbi dobosa Jon Theodore. Az együttes összes tagja külön karakterként jelent meg, öltözködésük is tükrözte ezt: Van Leeuwen elegáns öltönyben, Homme favágós kockás ingben, Shuman lezser trikóban, míg Theodore laza ujjatlanban hozta le az estét.
A közönség aktív részese volt a bulinak, az egyre szépen dagadó pogó mellett, Homme a dallistát is megszavaztatta: így az előre tervezett Battery Acid és Made To Parade helyett érkezett a You Think I Ain’t Worth A Dollar, But I Feel Like A Millionaire és a 3’s & 7’s. Ezt követően, már semmi sem mentette meg a Budapest Park deszkáit a masszív pogótól, jött a bomba Little Sister, majd a levonulást kihagyó ráadásban a Go With The Flow és A Song For The Dead. Ezután Homme rágyújtott az orvosok által biztosan ellenjavallt, ám a pörgős buli után annál inkább megérdemelt cigijére és ikonikus félmosolyával távozott a színpadról.
A koncerten elhangzott dalok:
Regular John
No One Knows
Smooth Sailing
My God Is The Sun
Emotion Sickness
If I Had A Tail
Time & Place
Kalopsia
Paper Machete
I Appear Missing
I Sat By The Ocean
Carnavoyeur
You Think I Ain’t Worth A Dollar, But I Feel Like A Millionaire
3’s & 7’s
Make It Wit Chu
Little Sister
Go With The Flow
A Song For The Dead
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Képek: Béres Máté / Rockbook
