Amikor Mylène Farmer új videoklipet mutat be, Franciaországban még mindig megáll egy pillanatra az idő. Ez nem csupán annak köszönhető, hogy az énekesnő közel négy évtizede a francia popkultúra egyik legfontosabb alakja, hanem annak is, hogy nála a videoklip soha nem pusztán egy új dal promóciós eszköze volt.
Mylène Farmer világában a mozgókép ugyanolyan fontos szerepet játszik, mint maga a zene. A június 11-én bemutatott C’est à qui le tour tökéletes példája ennek: nemcsak egy új kislemez, hanem főhajtás négy évtizednyi szabadság előtt.
Az új dal az ősszel érkező, sorrendben tizenharmadik stúdióalbum első előfutára, a hozzá készült kisfilm pedig már megjelenésének napján komoly érdeklődést váltott ki. A videó alig hat óra alatt átlépte a százezres nézettséget a YouTube-on, és a francia zenei trendek között rögtön az élmezőnyben találta magát.
A klipet Julia Ducournau rendezte, aki 2021-ben a Titane című filmjével elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját. Ugyanebben az évben Mylène Farmer a Spike Lee vezette zsűri tagjaként vett részt a fesztiválon, így a két alkotó együttműködése régóta várt találkozásnak tekinthető. Nem ez az első alkalom, hogy Farmer filmrendezőre bízza egy videoklip elkészítését. Az elmúlt évtizedek során olyan alkotók dolgoztak vele együtt, mint Luc Besson, Abel Ferrara, Ching Siu-tung, Olivier Dahan vagy éppen Mélanie Laurent. A mozgókép mindig is szerves része volt a Farmer-univerzumnak.
A C’est à qui le tour azonban még ebben a gazdag életműben is különleges helyet foglalhat el. Az öt perc negyvenegy másodperces alkotás inkább rövidfilm, mint hagyományos videoklip. A dal mindössze két perc ötven másodperc hosszú, a képek azonban jóval tovább mesélnek.
Mylène egy sötét alagúton halad keresztül. Emberek zuhannak a földre körülötte. Arcok mosódnak el. Testek veszítik el körvonalaikat. Később egy klubszerű térben találja magát, ahol a testek összefonódnak, a szereplők csókolóznak, majd újra eltűnnek. Egy mosdóban találkozik egy másik nővel, aki mintha a saját tükörképe lenne.
És itt érkezünk el a videó legfontosabb pillanatához.
A tükörben ugyanis nem egyszerűen önmagát látja viszont.
Hanem a Libertine Mylène-jét.
A vörös hajú fiatal nőt, aki 1986-ban gyakorlatilag egyik napról a másikra felforgatta a francia popzene szabályait. A jelenet ereje éppen abban rejlik, hogy nem nosztalgikus visszatekintésnek hat. Sokkal inkább párbeszédnek két korszak között. Az 1986-os és a 2026-os Mylène találkozik egymással, mintha a múlt és a jelen egyetlen pillanatra összeérne.
És talán ez a videó valódi témája.
Az idő múlása.
Az identitás.
A túlélés.
Az önazonosság.
A Libertine idén ünnepli negyvenedik születésnapját, és nem véletlen, hogy éppen ez az ikonikus figura tér vissza az új klipben. A dal annak idején a szabadságot, a társadalmi normák elutasítását és az önállóságot hirdette. Négy évtizeddel később Mylène Farmer ugyanennek a szabadságeszménynek a hitelességét vizsgálja.
A videó ráadásul számos más korábbi alkotására is visszautal. A klubjelenetek a Que mon cœur lâche vagy a Dégénération világát idézhetik fel, míg a tükörmotívum sokaknak a California klipjét juttathatja eszébe.
Ahogyan a legjobb Farmer-videóknál megszokhattuk, a történet nem kínál egyetlen helyes értelmezést. Éppen ellenkezőleg: gondolkodásra késztet. És talán ezért marad velünk hosszabb ideig, mint maga a dal. Pedig a kislemez önmagában is figyelmet érdemel.
A C’est à qui le tour szerzője és producere DJ Lewis, a francia elektronikus zenei szcéna fiatal szereplője. Saját megfogalmazása szerint olyan zenéket szeret készíteni, amelyek néhány percre kiszakítják az embereket a hétköznapokból. A kapcsolat azonban nem teljesen véletlen. DJ Lewis annak a Hervé Lewisnak a fia, aki a Tour 89 óta Mylène Farmer csapatának tagja, és az évek során több fotózáson, koncertprojekten és vizuális munkán is együtt dolgozott az énekesnővel.
A kislemez remixcsomagja június 19-én jelenik meg digitális és fizikai formátumban. Az újragondolt verziókon olyan nevek dolgoztak, mint Ofenbach, MYD, az amerikai Take A Daytrip producerduó, valamint maga DJ Lewis.
És ha már a múlt és a jelen találkozásáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg Laurent Boutonnat-ról sem. A zeneszerző-rendező nélkül ma aligha beszélhetnénk Mylène Farmer jelenségéről. Miközben az énekesnő új alkotókkal dolgozik együtt, Boutonnat sem tűnt el a művészeti életből. Nemrég jelent meg az On ne se mentira jamais című színházi produkcióhoz komponált zenéje, jelenleg pedig a készülő Wilde Versus England történelmi filmen dolgozik.
Miközben a C’est à qui le tour videoklipje továbbra is számos értelmezésre ad lehetőséget, időközben Mylène Farmer hivatalosan is bejelentette készülő, sorrendben 13. stúdióalbumának címét és megjelenési dátumát.
Az új lemez Égrégore címmel 2026. október 30-án jelenik meg. A borítófotót ismét Jean-Baptiste Mondino készítette, aki nem először dolgozik együtt az énekesnővel: korábban a Désobéissance (2018) album, valamint a Histoires de (2020) válogatáslemez ikonikus képi világát is ő jegyezte.
Az album címe sem véletlen választás. Tatiana de Rosnay 2025 szeptemberében, a Le Parisien számára készített interjújában arra kérte Mylène Farmert, nevezze meg kedvenc szavát. A válasz mindössze ennyi volt: „Égrégore. Szeretem a közösség rezgésszerű fogalmát.”
Az írónő cikkében hozzáteszi: az „égrégore” elsősorban az ezoterikában használt kifejezés, amely egy olyan közösségi szellemet vagy kollektív tudatot jelöl, amelyet az azonos célért összefogó emberek közös gondolatai és vágyai formálnak. Nem ez volt az első alkalom, hogy Mylène használta ezt a szót. Már egy 2022-es interjúban is beszélt arról, hogy hisz az emberi jóságban, a szellem erejében – és az égrégorok létezésében.
Mindez új megvilágításba helyezi a C’est à qui le tour videoklipjét is. A saját múltjával szembenéző Mylène, az egymásba olvadó testek, az eltűnő arcok és a közösség motívuma talán már nem csupán egy önálló kisfilm képei, hanem annak az albumnak az első fejezetei, amelynek központi gondolata éppen az Égrégore lesz.
A C’est à qui le tour végül nem azért fontos, mert új korszakot nyit Mylène Farmer pályáján. Hanem azért, mert emlékeztet arra, hogy vannak művészek, akik negyven év után sem veszítik el a kíváncsiságukat.És vannak videoklipek, amelyek nem lezárnak egy történetet, hanem új kérdéseket tesznek fel.
Mylène Farmer új kisfilmje pontosan ilyen.
Ahogy a legtöbb igazán emlékezetes alkotása is.
Janurik János
