Jon Jon Foster a Bronski Beat második korszakáról, Steve Bronski és Larry Steinbachek barátságáról, a Truthdare Doubledare 40. évfordulójáról és az essexi zenei közeg különleges éveiről mesélt Janurik Jánosnak.
A Bronski Beat neve a legtöbb zenerajongó számára elsősorban Jimmy Somerville-lel forrt össze. A Smalltown Boy, a Why? vagy az Ain’t Necessarily So mára az 1980-as évek poptörténetének megkerülhetetlen darabjai, és joggal váltak a synthpop korszak klasszikusaivá. A zenekar története azonban Jimmy Somerville 1985-ös távozásával nem ért véget.
Steve Bronski és Larry Steinbachek egy olyan énekest választottak utódjául, akit már hosszú évek óta ismertek személyesen: Jon Jon Fostert. Az együttműködésből született meg a Hit That Perfect Beat, amely 1986 egyik legnagyobb klubslágere lett, majd nem sokkal később a Truthdare Doubledare album is, amely ma már a Bronski Beat egyik leginkább alulértékelt kiadványának számít. A Cherry Red Records most a lemez 40. évfordulója alkalmából kibővített formában jelenteti meg újra az albumot. Az új kiadás ritka felvételeket, BBC-sessionöket, remixeket és korábban nehezen hozzáférhető anyagokat is tartalmaz.
Az évforduló apropóján Jon Jon Fosterrel beszélgettünk a Bronski Beathez vezető útról, a Hit That Perfect Beat sikeréről, Steve Bronski és Larry Steinbachek emlékéről, valamint arról az essexi zenei közegről, amelyből olyan előadók indultak el, mint a Depeche Mode, Alison Moyet, a Yazoo, az Erasure vagy Robert Marlow.
„Olyan volt, mintha végre a helyére került volna a hiányzó puzzle-darab”
Sokan úgy gondolják, hogy Jon Jon Foster számára óriási nyomást jelenthetett Jimmy Somerville helyére érkezni egy olyan zenekarban, amelynek arculata addig szinte teljesen összefonódott korábbi frontemberével. Ő azonban egészen másként emlékszik vissza erre az időszakra. „A valódi nyomás nem Jimmy miatt volt” – mondja. „A nyomás a kiadótól érkezett. A Hit That Perfect Beat sikere után a London Records nagyon gyorsan új albumot akart, ezért a Truthdare Doubledare nagyjából három-négy hónap alatt készült el.”
A helyzetet jelentősen megkönnyítette, hogy Steve Bronski és Larry Steinbachek nem idegenként tekintettek rá. „Steve és Larry már jóval azelőtt a barátaim voltak, hogy csatlakoztam volna a zenekarhoz. Larry-t még a hetvenes évek végén ismertem meg, Steve-vel pedig nem sokkal később találkoztam. Évekig zenéltünk, beszélgettünk és lógtunk együtt.” Éppen ezért soha nem érezte úgy, hogy egy teljesen új közegbe csöppent volna. „Inkább olyan volt, mintha végre a helyére került volna a hiányzó puzzle-darab.”
A zenekar menedzsere, Anthony Kawalski szintén régi ismerőse volt, így a bizalom már a kezdetektől adott volt. „Rengeteget dolgoztunk abban az időszakban, de ugyanakkor elképesztően sokat nevettünk is. A stúdiómunka, az utazások és a koncertek mögött végig ott volt az a tény, hogy nem csupán kollégák voltunk, hanem barátok is. Talán éppen ez adta a zenekar akkori működésének különleges hangulatát.”
Essex, Basildon és egy különleges zenei közeg
Jon Jon Foster története azonban jóval a Bronski Beat előtt kezdődött. Az 1970-es évek végén Essex és Southend környékén egy különleges közeg alakult ki, amelyből később számos meghatározó előadó nőtt ki. Alison Moyet, a Yazoo, a Depeche Mode, később az Erasure vagy Robert Marlow mind ugyanannak a kulturális és zenei környezetnek voltak a részei.
„Persze, hogy ismertem a Depeche Mode tagjait Basildonból” – meséli Foster. „Alison Moyet-t is ismertem, később pedig Andy Bell-lel is találkoztam. Robert Marlow koncertjeire rendszeresen jártam.” A későbbi Bronski Beat-énekes számára ezek az emberek nem távoli sztárok voltak, hanem ugyanannak a közegnek a szereplői. „Sok szempontból mindannyian kapcsolatban álltunk egymással. Ugyanazokra a helyekre jártunk, ugyanazokban a klubokban fordultunk meg, és figyeltük, hogyan bontakozik ki a többiek pályája.”
A helyi zenei élet egyik fontos találkozóhelye a Rochfordban működő Rocks klub volt, ahol elektronikus zenekarok, punkbandák, művészeti performanszok és különféle underground produkciók váltották egymást. „Hihetetlenül izgalmas időszak volt” – emlékszik vissza. „Mindenki zenével, divattal, művészettel vagy valamilyen kreatív önkifejezéssel foglalkozott. Mindenki próbált kitűnni a maga módján.”
Bár természetesen rivalizálás is létezett az előadók között, Foster szerint sokkal fontosabb volt a kölcsönös tisztelet. „Mindannyian ugyanabból a közegből jöttünk, és ugyanaz a lelkesedés hajtott bennünket. Szerettük egymás munkáját, még akkor is, ha néha versenytársak voltunk.”
A Bronski Beathez vezető út egyébként egészen váratlan módon kezdődött. A zenekarnak egy televíziós fellépéshez kamerapróbára volt szüksége, Jimmy Somerville azonban nem jelent meg. Foster ugrott be helyette. „Egyszer csak ott álltam Marc Almond mellett, és az I Feel Love-ot tátogtam a kamerapróbán” – nevet. A történet később jelentősnek bizonyult. Anthony Kawalski fejében ekkor fogalmazódott meg először komolyabban, hogy Jon Jon Foster akár a zenekar jövőjének is része lehet.
Sokan azt feltételezik, hogy Jimmy távozása után hosszú meghallgatási folyamat kezdődött. „Nem hiszem, hogy Steve és Larry valaha is egy teljesen idegen embert választott volna” – mondja Foster. „Túl régóta ismertük egymást.” A döntés végül természetes módon született meg. Néhány közös felvétel után a London Records is rábólintott az együttműködésre, megszületett a Hit That Perfect Beat, és Jon Jon Foster hivatalosan is a Bronski Beat új énekese lett.
London, New York és a Truthdare Doubledare születése
A Hit That Perfect Beat sikere után a London Records gyors folytatást várt a zenekartól. A kiadó szerette volna kihasználni a lendületet, így a Bronski Beatnek viszonylag rövid idő alatt kellett elkészítenie a következő albumot. Jon Jon Foster azonban ma is elsősorban a kalandot látja ebben az időszakban. „A Truthdare Doubledare elkészítése fantasztikus élmény volt” – emlékszik vissza. „Néhány kiváló londoni stúdióban dolgoztunk, de előfordult, hogy egészen egyszerű helyszíneken vettünk fel dolgokat. Steve és Larry számára a szintetizátorokkal és szekvenszerekkel szinte bárhol lehetett zenét készíteni.”
A felvételek során fontos szerepet játszott Adam Williams producer is. „Adam remek munkát végzett. Valószínűleg néha próbára tettük a türelmét, de mindig a lehető legjobb értelemben.” A stúdiómunka mellett az albumhoz kapcsolódó időszak Foster számára egy másik okból is emlékezetes maradt. Hirtelen New Yorkban találta magát. Miközben Steve Bronski és Larry Steinbachek a Hundreds & Thousands anyagán is dolgozott, hónapokat töltöttek az Egyesült Államokban. „Volt egy fantasztikus lakásunk Manhattan Upper West Side részén. Néhány hónappal korábban még Newcastle-ben éltem és szociális segélyből próbáltam megélni. Aztán egyszer csak New Yorkban találtam magam. Olyan volt, mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna.”
A pályája ekkor vett igazán váratlan fordulatot. Kevesen tudják, hogy Foster eredetileg szakácsnak és pincérnek tanult. „Az életem addig teljesen más irányba haladt. Aztán egyik pillanatról a másikra stúdiókban, turnékon és olyan városokban találtam magam, amelyekről korábban csak álmodtam.” Amikor ma visszagondol erre az időszakra, nem elsősorban a siker jut eszébe. „A legerősebb emlékem a nevetés. Rengeteget nevettünk. Folyamatosan alkottunk, kísérleteztünk, próbáltunk ki új dolgokat. Végső soron három barát készített együtt zenét, és szerintem ez hallható is a lemezen.”
Több volt, mint egy klubalbum
Bár a Hit That Perfect Beat sokak szemében a Bronski Beat egyik legklasszikusabb Hi-NRG slágere lett, Foster szerint a Truthdare Doubledare jóval több volt egyszerű tánczenénél. „Sokan úgy emlékeznek rá, mint egy tipikus klubalbumra, de valójában ennél sokkal változatosabb volt.” Szerinte a Bronski Beat zenéjében mindig jelen volt a személyes és politikai tartalom, még akkor is, amikor a dalok a táncparketteken arattak sikert. „Nem ültünk le azzal a céllal, hogy most készítsünk egy kizárólag tánczenéből álló albumot. A dalok természetes módon alakultak ki.”
Éppen ezért lett a végeredmény sokkal árnyaltabb, mint azt sokan várták. A pörgős kislemezek mellett olyan szerzemények is helyet kaptak a lemezen, amelyek sokkal személyesebb hangvételt ütöttek meg. A Punishment For Love például ma is különösen közel áll hozzá. „A magányról, az elszigeteltségről és az identitásról szól. Arról az érzésről, amikor az emberben ott van a szeretet, de valamilyen okból nem tudja szabadon megélni önmagát.”
Hasonlóan személyes számára a Dr. John is. „Ha ma meghallgatom, szinte önéletrajzi dalnak érzem. Olyan, mintha valaki tükörbe nézne, és nehéz kérdéseket tenne fel saját magának.” A C’Mon! C’Mon! viszont egészen más irányból közelített. A dalban a Thatcher-korszak Nagy-Britanniájának politikai légköre is visszaköszön. „Néha úgy éreztük, mintha az ország nem előre, hanem hátrafelé haladna.”
Éppen ez a sokszínűség az, ami miatt a Truthdare Doubledare ma is különleges helyet foglal el a Bronski Beat diszkográfiájában. Nem egyszerűen egy új énekessel készült album volt, hanem egy olyan lemez, amely megmutatta, hogy a zenekar képes volt új irányokat keresni anélkül, hogy elveszítette volna saját identitását.
Jimmy Somerville árnyékában?
A Bronski Beat történetéről szóló beszélgetésekben újra és újra felmerül ugyanaz a kérdés: milyen érzés volt egy olyan énekes helyére érkezni, akinek a hangja szinte egybeforrt a zenekar identitásával? Jimmy Somerville már a brit popzene egyik meghatározó alakja volt, amikor Jon Jon Foster csatlakozott a Bronski Beathez. Nem sokkal később pedig a The Communards élén újabb sikereket ért el. Sokan ezért úgy gondolták, hogy a két formáció között szükségszerűen rivalizálás alakult ki. Foster azonban egészen másként emlékszik vissza erre az időszakra.
„Őszintén szólva soha nem éreztem ezt versenynek” – mondja. „Ha volt nyomás, az a lemezkiadótól érkezett, nem Jimmytől vagy a Communards részéről.” A London Records új sikereket, új kislemezeket és új albumokat akart. A zenészek számára azonban a mindennapok elsősorban a dalokról szóltak. „Jimmy a saját útját járta, mi pedig a sajátunkat. Nem azzal foglalkoztam, hogy ő mit csinál, hanem azzal, hogy Steve-vel és Larryvel a lehető legjobb zenét készítsük el.”
A valódi kihívás valójában nem kívülről érkezett. Hanem belülről.
A siker mögött: önbizalomhiány és kételyek
Kívülről nézve Jon Jon Foster magabiztos előadónak tűnt. Interjúkat adott, televíziós műsorokban szerepelt, nagy közönség előtt lépett fel, és egy sikeres zenekar frontembere lett. Belül azonban egészen más folyamatok zajlottak. „Ma már valószínűleg impostor syndrome-nak neveznék” – mondja. Az imposztor-szindróma azt az érzést jelenti, amikor valaki a sikerei ellenére sem érzi úgy, hogy valóban megérdemli a helyét. „Sokszor küzdöttem önbizalomhiánnyal. Kifelé magabiztosnak tűntem, de belül gyakran bizonytalan voltam.”
Egy dologban azonban mindig biztos volt. Abban, hogy nem akar Jimmy Somerville lenni. „Soha nem próbáltam Jimmyt utánozni. Nem akartam lemásolni a hangját vagy a személyiségét. Egyszerűen a saját módomon szerettem volna elénekelni ezeket a dalokat.” Utólag visszatekintve a Truthdare Doubledare időszakát valamiféle közös kísérletként látja. „Mindannyian azt próbáltuk kideríteni, hogy működhet-e tovább a Bronski Beat egy új felállásban.” Negyven év távlatából úgy érzi, a válasz igen. „Azt hiszem, sikerült.”
Steve és Larry emléke
A Truthdare Doubledare jubileumi újrakiadása ugyanakkor nemcsak örömöt, hanem szomorúságot is hordoz magában. Steve Bronski 2021-ben hunyt el. Larry Steinbachek már 2016-ban távozott. Mindketten meghatározó szerepet játszottak Jon Jon Foster életében – nem csupán zenésztársként, hanem barátként is. „Steve nagyon boldog lenne, ha látná, hogy ezt az albumot újra felfedezik az emberek.”
Sokan nem tudják, hogy a kapcsolatuk a Bronski Beatből való távozása után sem szakadt meg. Steve-vel később Amerikában és Hawaiin is felléptek együtt. „Klubokban játszottunk, turnéztunk, és végig közeli barátok maradtunk.” Larryvel szintén hosszú éveken át kapcsolatban maradt. Amikor Steve és Larry Amszterdamba költöztek, rendszeresen meglátogatta őket. „Ezért érint meg ennyire ez az évforduló. Természetesen szomorú, hogy egyikük sem lehet már itt. Ugyanakkor csodálatos érzés látni, hogy a zenéjük tovább él.” Foster szerint Steve és Larry büszkék lennének arra, hogy a Truthdare Doubledare négy évtizeddel később ismét figyelmet kap.
Egy történet, amelynek nem lett vége
A Bronski Beat második korszakát sokáig hajlamosak voltak lábjegyzetként kezelni. A The Age Of Consent sikere, Jimmy Somerville távozása és a The Communards felemelkedése gyakran háttérbe szorította a Truthdare Doubledare jelentőségét. Pedig a lemez ma is különleges pillanatképe egy olyan zenekarnak, amely nem a múltba kapaszkodott, hanem új utakat keresett.
Jon Jon Foster története pedig azt is megmutatja, hogy a Bronski Beat második fejezete valójában nem egy énekes lecseréléséről szólt. Sokkal inkább a barátságról. A kreativitásról. És arról a bátorságról, amellyel Steve Bronski, Larry Steinbachek és Jon Jon Foster továbbírta a történetet akkor is, amikor sokan már lezártnak tekintették azt.
Negyven évvel később pedig talán éppen ezért érdemes újra meghallgatni a Truthdare Doubledare-t. Nemcsak a múlt miatt. Hanem azért is, mert ma is van mondanivalója.
Interjú: Janurik János
A fotókat Jon Jon Foster személyes archívumából bocsátotta rendelkezésünkre.
