Igazi fesztiválünnep kerekedett a legutóbbi hétvégén a Barba Negra Red és Blue színpadán: szombaton és vasárnap is erős felállással és elképesztően sok, 10-10 bandával készültek a szervezők. Ha már idén elmaradt a Rockmaraton, több nemzetközi turnét egybegyúrtak, és egy – illetve jelen esetben egész pontosan kettő – tető alá hoztak.
A rendkívül feszes menetrendnek köszönhetően a két színpadon lévő koncertek egymás után következtek, így átfedések nélkül senki sem maradt le egyetlen zenekarról sem. A korai kezdés miatt a Los Angeles-i Striking 13 és a hazai A.M.D. koncertje sajnos kimaradt nekem, ám ez utóbbiról hoztunk nektek fotókat:
no images were found
A Sworn Enemy koncertje azonban már kihagyhatatlan volt. A new york-i metalcore/hc banda korábban már kétszer is fellépett hazánkban, a színtéren pedig rutinosnak számít a Sal Lococo énekes vezette brigád.
A Red Stage-en rövid, félórás szettjük alatt még elég gyér nézőközönség előtt adtak egy kifejezetten klassz bulit. Régebbi számokat játszottak elsősorban, az első lemezük az As Real as It Gets (As Real as It Gets, Sworn Enemy, These Tears) és a második a The Beginning of the End (All I Have We Hate) tételei kerültek elő.
A hangzás már alattuk is kifejezetten jó volt, a három gitárossal nagyon nagyot zúztak. A kedvenc Maniacal lemezemről ezúttal a Destroyert játszották el. Az a fajta muzsika ez egyébként, ami igazán egy Dürer kisteremben működik.
no images were found
A Blue Stage-en a Las Vegas-i Hemlock következett, akik a napokban egy mini Magyarország-turnét adnak, több vidéki városban is el lehet csípni őket. Rutinos versenyző a Chad Smith énekes/basszer vezette banda is, 1993 óta nyomják a groove metalos, thrashes elemekkel színezett zenéjüket.
Kifejezetten erős élő produkció volt az ő koncertjük is, végig mozgásban voltak és ugráltak a nagy rasztákkal rendelkező tagok. Érdekesség, hogy ők is régebbi lemezeket vettek elő, leginkább a Pigeonholed (2001) és a Bleed from the Dream (2004) tételei adták a műsor gerincét.
Ismét a Red Stage és egy újabb hc-groove metal veterán, a Pro-Pain csapott a húrokba, de még mennyire, hisz az ő koncertjük alatt volt talán a legizmosabb a hangzás. A hazai rajongók már betéve ismerhetik őket, ez volt itthon a 17.! koncertjük, legutóbb a tavalyi Rockmaratonon láthattuk őket.
A főnök Gary Meskil énekes-basszeros mellett Greg Discenza és Eric Klinger gitárosok, valamint Jonas Sanders dobos alkotta zenekar minden csillogástól mentesen szállította a beton kemény riffeket. Zenéjükben kíméletlen őszinteséggel hozzák a groove metal és hardcore elemeit.
Best of műsor volt, szinte minden lemezükről előkerült egy-egy tétel, ami egy ekkora diszkográfiával rendelkező zenekarnál már önmagában tisztességes teljesítmény. A nyitó Stand Tall, a Voice Of Rebellion és az új Stone Cold Anger lemezről játszott March of the Giant, Oceans of Blood kettőse is nagyot ment, hát még a záró Make War Not Love!
no images were found
Gyorsan át ismét a Blue Stage színpadra, jött a hazai Don Gatto. A legenda szerint nevük a Macskafogó című rajzfilm egyik karakteréből, Giovanni Gattoból ered, aki a macskaszindikátus főnöke, a legfőbb macskavezér volt. Szerintem Acélos Balázst és hiperaktív zenekarát senkinek sem kell bemutatni, aki követi a hasonló zenéket.
Feszes, zúzós számok és közte vicces dumák és monológok. A zene pedig professzionális, nyugati színvonalú hardcore punk, angol nyelven. Volt itt minden a csordultig telt kisebb sátorban: ugrálás, mosh, nagy örömködés.
A Cataclysm és Sawdown EP-k számai szerepeltek a műsorban, egyébként a két lemezt bakeliten is meg lehetett venni. A srácok elképesztően sokat turnéznak a világban és itthon is.
no images were found
Ismételten következett a Red Stage, és ezúttal a nagy thrash veteránok, a Death Angel koncertje. Rajtuk már kifejezetten szép számban gyűltünk össze.
Az amerikai-filippínó testvérpár, Mark Osegueda énekes és Rob Cavestany gitáros alapította zenekaron nem fog az idő vasfoga, fiatalkori energiával pörögtek az egész koncerten. Pengeéles és gyilkos hangzás jellemezte a műsorukat.
A rövid szett nagy részét a 2016-os The Evil Divide tételei adták, a kezdő kettős The Moth, Father of Lies mellett a Hatred United/United Hate, Let the Pieces Fall is szerepelt a lemezről.
Ted Aguilar gitáros, Damien Sisson basszer, Will Carroll dobos tette még ki a zenekar teljes tagságát. Volt még Evil Priest, és zárásnak persze a nagy sláger, a Thrown to the Wolves. Kiváló koncertbanda, elképesztően profi zenészekkel, reméljük hamarosan saját bulin is látjuk őket!
Az amerikai crossover thrash/hardcore punk zenekar 1982-ben alakult, tehát ők is a rutinosabb vonalat képviselték az estén. Igazi old school hangzás és nosztalgiakoncert volt a stílus nagy öregjeitől. A Kurt Brecht énekes és Spike Cassidy gitáros vezette zenekar számai gyorsak és rövidek, mellette minden kompromisszumtól mentesek. Játszották a Violent Pacificationt, az Argument Then Wart, zárásként pedig Abductiont és a The Five Year Plant.
no images were found
Egy gyors vacsora és üdítő beszerzése után pedig az este legnagyobb neve és főszereplője, az amerikai Biohazard következett.
A koncert előtt egy hatalmas molinóval emlékeztek Lou Kollerre, a Sick of It All napokban elhunyt legendás és fantasztikus énekesére. RIP Lou, nagyon fogsz hiányozni! Korábban számtalan remek koncertet adtak ők is Magyarországon. (Sok zenekar neki is ajánlotta a koncertjét az est folyamán és a napokban.)
A koncertnek egy örömtelibb apropója is volt, mégpedig hogy a gitáros, Bobby Hambel aznap ünnepelte a születésnapját, akivel a koncert előtt sokaknak sikerült is fotót készíteni és gratulálni.
A srácokat legutóbb 3 éve láthattuk, azóta egy új lemez is napvilágot látott Divided We Fall címmel, azonban ahogy várható volt, a korai lemezeket és egy best of programot kaptunk az új dalok mellé.
Az Urban Discipline, Shades of Grey kettőse nyitotta az estét, és legnagyobb örömünkre elképesztően energetikus, fiatalos formában voltak a tagok. A hangzásra ezúttal se lehetett panasz, atom jól szólt a buli!
Az Evan Seinfeld énekes/basszer, Billy Graziadei, Bobby Hambel gitárosok és Danny Schuler dobos alkotta zenekar a korai idők klipes formáját hozta el nekünk erre az estére. Az új albumról a Fuck the System, Forsaken következett, majd közte a nagy sláger, a koncert egyik csúcspontja, a Wrong Side of the Tracks (a szám alatt Billy a közönség sorai között játszott), és a Black and White and Red All Over. A State of the World Address lemezt is megidézték a Five Blocks to the Subway erejéig, az új lemezről pedig a Fight to be Free, Eyes on Six szerepelt még, azonban a legtöbb szám természetesen a nagy kedvenc Urban Discipline lemezről volt.
Voltak nagy vicceskedések és humoros beszólások is, Evan a Barba Negra történetének legnagyobb circle pitjét szerette volna leszervezni, melyhez egy magyar szervezőt is felhívott, hogy a saját nyelvünkön tolmácsolja a szavait. Meg különben is itt Magyarországon találták fel szerinte… Minden esetre a We’re Only Gonna Die alatt az este legnagyobb cirlce pit megmozdulását láthattuk.
Ezt követően érkezett a koncert legnagyobb csúcspontja, a Punishment, melyet két Sworn Enemy zenésszel közösen nyomtak le, zárásként pedig a Hold My Ownt játszották el a közönség legnagyobb örömére. Fantasztikus, de nagyon rövid 55 perces koncertet kaptunk, számomra egyértelműen a Biohazard volt az este legjobb bulija.
no images were found
Sokan hazafelé indultak a maratoni este után, de a Blue Hellben még várt ránk a Vio-lence levezetésként. Hálátlan szerep mindig az este legutolsó, már legnagyobb neve után játszani, azonban a srácok nem okoztak csalódást azoknak, akik még kitartottak.
A Sean Killian énekes vezette banda a Bay Area thrash vonalon mozog, és kiváló lezárását hozták az estének. A nagyon régi Eternal Nightmare és Oppressing the Masses lemezekről játszottak igazi kompromisszummentes old school bulit. Volt Eternal Nightmare, Serial Killer és a záró World In A World.
no images were found
Összességében egy fantasztikus egésznapos fesztivál volt ez tíz kiváló bandával és remek hangzással. Kaptunk egy egész hónapra elegendő metal adagot. Sok sikert kipihenni mindenkinek ezt a maratoni bulit!Szöveg: Hajdú Tamás
Fotók: Máté Évi
