Többszöri halasztás után most pénteken végre ténylegesen hazánkba érkezik a Mayhem. A legendás black metal zenekar társai a Barba Negrában a kultikus dungeon synth/ambient/industrial rock Mortiis mellett a tavaly első nagylemezével bemutatkozó black/death metal Exodikon lesz.

Csihar Attila, Necrobutcher és Hellhammer már 10 éve Teloch (Nidingr, ex-Gorgoroth (live), ex-Myrkur (live), stb.) és Ghul (Charles Hedger – ex-Cradle Of Filth, ex-Imperial Vengeance) gitárosokkal zenél. A legutóbbi nagylemezt, a 2019-es Daemont abszolút pozitívan fogadta a közönség, tavaly pedig új EP-t adtak ki “Atavistic Black Disorder / Kommando” címmel, ami két részből áll: az első felén egy sosem hallott új dal mellett két olyan saját szerzemény kapott helyet, ami a 2019-es Daemon lemezen volt bónusz; a második felén pedig legendás punk előadók – Discharge, Dead Kennedys, Rudimentary Peni, Ramones – feldolgozásai hallhatók.

Mortiis, azaz Håvard Ellefsen az elmúlt években elhatározta, hogy újra felveszi az 1994-es „Ånden som gjorde opprør” lemezt, amivel mindig is elégedetlen volt. A végeredmény azonban teljesen más lett, a 2020 januárjában megjelent „Spirit Of Rebellion” lemezre Mortiis egy új albumként tekint, amivel visszatért a korai, „Era I.”-es lemezek dungeon synth/ambient hangzásához, amelynek egyik megteremtőjeként ismert. Már bő két évtizede, hogy az eredeti zenei világot elhagyva az industrial rock felé vette az irányt, a 20 éves „Smell Of Rain” a gothic, synthpop és industrial fordulatával a műfaj egyik kultikus lemezei közé tartozik, amit három, még inkább industrial rock/metal-ba foruló lemez, a „The Grudge”, a „Some Kind of Heroin” és a „Perfectly Defect” követett. Legutóbb két EP jelent meg, a „The Shadow of the Tower” egyetlen, 30 perc feletti dallal és a „Throe”, ami rövid ambient zajok és hangminták gyűjteménye.

Az este hazai nyitózenekara a tavaly első lemezével jelentkező death/black metal Exodikon. Az „Árnyam útján” utódján már dolgoznak, nemrég „A hanyatlás természete” című új dallal jelentkeztek. Az Exodikon zenészei a hazai extrém metalos közösségnek közel sem ismeretlen arcok, a Christian Epidemic (és Cryptic Remains) gitáros Borhidi Gábor Dávid és az Epidemicet szintén megjárt Pósfai József gitáros-énekes mellett Hekele Attila (Elanor, Isatha) dobos és Pósfai Ferenc (Cryptic Remains) gitáros alkotják a zenekart.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2348713765260032/
Jegyek: https://jegy.rock1.hu/mayhem_mortiis_20220429