Nem csak az egyre melegebb, Balatonba csábító idő miatt érdemes ezen a hétvégén célba venni a siófoki Plázst, hanem a felejthetetlen koncertélményekért is. Pénteken Ákos érkezik Rockturnéjával, majd Rakonczai Imre zongorajátékára búcsúztathatjuk az estét, míg szombaton Pogány Induló robban be a Balaton nagyszínpadára, a hajnalt pedig a Necc Partyn köszönthetjük majd.


A hétvégét június 7-én Ákos koncertjével kezdhetjük a Plázson, aki ezúttal Rockturnéjával és új dalaival, az Ember maradj-gyal és a legfrissebb, Kegyetlen szerelemmel örvendezteti meg rajongóit. Koncertje után érdemes betérni a Plázs Arénába is, ahol Rakonczai Imre Blue Piano estjén feledkezhetünk bele a dalokba.

Szombaton a Plázson tavaly debütált, az MVM Dome-ot pedig idén már önállóan megtöltő Pogány Induló veszi be a nagyszínpadot, ráadásul igen erős vendéggárdával érkezik. „Nagyon jó koncert volt, monumentális élményekkel gazdagodtam! A Balaton, a naplemente, a közönség mind hozzáadtak a maradandó élményhez” – meséli tavalyi plázsos koncertjéről. „Idén is hasonló katarzisra számítok, ráadásul a teljes zenekarommal léphetünk színpadra, amit már nagyon várok, hiszen az MVM óta ez lesz az első koncertünk újra együtt. Mindehhez még az is hozzátesz, hogy VZS és Ótvar Pestis barátaim is ott lesznek, na meg Missh is velünk tart ezúttal, úgyhogy biztos robbantani fogjuk a Plázst.” És hogy mit jelent számára a Balaton? „A magyar tengert, mint valószínűleg a legtöbbeknek: nyár, haverok, buli, lángos, vízibicikli és persze csobbanás. Bár egyszer véletlen majdnem belefulladtam, úgyhogy azóta maximális tisztelettel tekintek a Balatonra” – mondja Pogány Induló, akinek koncertjét követően is folytatódik majd a buli a Plázson: A Balatonra érkezik az ország legnagyobb házibulija, a Plázs Arénában a Necc Party dübörög hajnalig, úgyhogy ezen a hétvégén is irány Siófok!