Április közepén jelent meg a Blahalousiana ötödik korongja, a Sötét villám, melyet leginkább az elengedés és a felszabadultság hat át.
A lemezről már sok dalt ismerhettünk, azonban a 11 szám így egyben alkot egy koherens egészet.
A lemezindító bohókás Levegőnek ha nézel a megjelenés előtt klipet is kapott, melyben Schoblocher Barbara énekesnőt a sarki boltban próbálja bármi áron elcsábítani egy mindenre felvértezett úriember.
A korongról sok dalt – Szeressetek, Éllek túl, Kedvenc rögeszmém, Nem hittek Lennonnak – ismerhettünk a koncertekről, engem meg is lepett, hogy ezek a slágerek még nem kerültek eddig nagylemezre.
Személyes kedvenc a könnyedén flegma Éllek túl, melyben a zenekar abszolút kihasználja, hogy frontembere hazánk egyik legkarakteresebb női hangja.
A Szeressetek az elmúlt hónapokban már szinte LMBTQ-himnusszá vált. Ez a banda ellenére sincsen, a legutóbbi Budapest Parkos koncerten is előkerült alatta a szivárványos zászló.
A korábbi Blahalousiana albumokhoz képest most inkább a poposan zúzós, kiabálósan éneklős, karcosabb számok kerültek előtérbe. Ezt a sort erősíti a vagány Hazudjunk egymásnak és a gitártémáiban Kispált idéző, énekhangzásban Katona Klárira emlékeztető Budapesten, illetve a megőrülős Sötét villám.
A lírikus dalok sorába illeszkedik a számomra abszolút favorit Faliórák, a korábbi Magamban még vonalán továbbhaladó Nem volt úgy még, és a könnyed nyárzáró Nem hittek Lennonnak. Ide tartozik, mégis kicsit kakukktojás a korongzáró, zenészlétről valló Egy popzenész nyara. Jancsó Gábor dalszerző elmondása szerint ez a nóta készült el utoljára, amolyan végső megpihenést ad a hallgatónak. Talán ki is lóg a sorból, talán pont egy tökéletes zárás.
Összességében, ez a Blahalousiana eddigi legkiforrottabb, sokszínű mozaikokból álló, mégis koherens lemeze. A feltörekvő hazai bandából egy érett előadó vált, aki magabiztosan hozza továbbra is azt a bizonyos könnyed „blahás” életérzést.
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotó: @olegborisuk
Artwork: @ivanvitaris