Az idén 25 éves amerikai Black Stone Cherry a legnagyobb stadionrock-himnuszok és a dögös southern rock kiváló keverékét hozta el Budapestre szeptember 16-án, egy nyárzáró ünnepi rockbulira.
Az itthon is egyre népszerűbb edmontoni zenekar már régi ismerős a hazai koncert látogatók körében, a mostani fellépésük sorrendben az ötödik volt. Legutóbb azonban hozzájuk képest kifejezetten régen, 2022-ben a még régi Barba Negrában láthattuk őket, így kifejezetten ideje volt már egy újabb bulinak. Ezúttal a legújabb Celebrate névre keresztelt kislemezük turnéjának keretein belül érkeztek a srácok és ünnepelték meg velünk a negyed évszázados karrierjüket. Az előzenekar szerepét pedig szintén amerikai, knoxville-i 10 Years töltötte be. Őket is legutóbb 2022-ben láthattuk itthon, a Budapest Parkban a Three Days Grace előtt.

A még kissé szellős teremben percre pontosan 8-kor bele is kezdtek a srácok a félórás műsorukba. Az 1999-ben alapított, Jesse Hasek énekes vezette zenekar legnagyobb sikereit talán a 2005-ös The Autumn Effect és a 2010-es Feeding the Wolves idején érték el, nekem is ez a két kedvenc lemezem tőlük. Zenéjükben kifejezetten izgalmas kombinációt alkotva a post-grunge, alter, numetal stílusjegyei keverednek egy csipetnyi prog rockos elemmel. Leginkább a Chevelle, Breaking Benjamin és Seether rajongóinak ajánlanám őket.

Kezdésnek a Novocaine-nel nyitottak, majd a nagy sláger Fix Me következett a Feeding The Wolves lemezről. Harmadiknak pedig a Gravity érkezett az Inner Darkness-ről, mely számról sokszor Toolos témák jutottak az eszembe. Az énekesen kívül Matt Wantland és Brian Vodinh gitárosok alkotják az állandó tagságot, és mellettük két session zenész, Chad Grennor basszusgitáros és Brian Medeiros dobos tette ki a zenekart az este.

Egy szokatlan hangszerelésű és kissé belassított Nirvana feldolgozást is kaptunk a Heart-Shaped Box képében, de én inkább maradnék az eredeti verziónál, nekem nem nyerte el a tetszésemet. Ellenben a Shoot It Out és a zenekar legnagyobb megaslágere, a csodás refrénes Wasteland már nagyon betalált. Utóbbi sorait pedig az egész közönség énekelte, ami a koncertjük vége felé szépen meg is duplázódott.

Zárásként még a The Optimistet játszották el. Remélem legközelebb kicsit hosszabb műsorral és több Autumn Effectes számmal térnek vissza. A koncertet követően a merch asztalnál még az énekes Jesse Hasekkel lehetett pacsizni és dumálni.

Egy hosszabb átszerelést és egy AC/DC Hells Bells intrót követően pedig pontban 21.00-kor bele is kezdett az este fő fellépője a műsorába. Ekkor már természetesen szépen megtelt a Dürer nagyterme. Nem is vacakoltak sokat a srácok, valósággal berobbantak és elsőnek a zenekar egyik legnagyobb számát, a Me And Mary Jane-t játszották el nekünk. Ezután is folytatódott a slágerparádé olyan kedvencek képében, mint a Burnin’ és az Again. Igazi ünnepi örömzenélés volt ez a részükről, meg is jegyezték, hogy még csak a turné ötödik állomása, de nem találkoztak ennyire jó közönséggel.

A Black Stone Cherry nem csak egy zenekar, hanem egyben egy baráti társaság is, a jellegzetes és érces hangú frontember-gitáros Chris Robertson mellett Ben Wells gitáros és John Fred Young dobos alkotja az eredeti tagságot, és melléjük csatlakozott 2020-ban Steve Jewell Jr. basszusgitáros, valamint session zenészként Jeffrey Boggs kongás.

Három újabb szám következett: az Out Of Pocket, a kislemezes turné-névadó Celebrate – utóbbinak az álomszerű refrénjét az egész közönség énekelte –, majd a gyönyörű lírai Deep. Számomra az első három BSC lemez a kedvenc, és közülük is kiemelkedik a hármas Between The Devil & The Deep Blue Sea, melyről külön örömömre az este folyamán két blokkban öt számot is eljátszottak nekünk a srácok. Nekem ezek voltak a koncert csúcspontjai, a Stay, Like I Roll jött az első blokkban.

A Hell And High Waterrel visszakanyarodtunk a korai dolgok felé, majd egy szép lírai szám, a Things My Father Said következett és a Cheaper To Drink Alone szám alatt még egy fantasztikus dobszólót is kaptunk Johntól.

A második csúcspont blokkban pedig a Blame It On The Boom Boom, In My Blood, White Trash Millionaire hármasa érkezett. Elképesztő gitártémák és fantasztikus refrének pörgették a csúcspontra az estét, itt igazán megtapasztalhattuk milyen a slágeres stadionrock és dögös southern rock ütős keveréke. Chris fantasztikus énekes és frontember, de mellette az összes zenész elképesztő hangszeres tudással rendelkezik.

Zakatolós riffekkel a Lonely Train zárta a csodálatos estét. Illetve csak úgy gondoltuk, mert egy utolsó számra még visszajöttek. Az pedig mi más is lehetett volna, mint a szokásos lírai bombasláger, a Peace Is Free. Chris ismételten megcsillogtatta csodálatos hangját, természetesen a közönség végig énekelte vele a sorokat. Először ketten, a gitáros Bennel kezdték a számot, majd az egész zenekar becsatlakozott hozzájuk. Fantasztikus lezárása volt az estének.

Black Stone Cherry fotók: Vatai Réka Tímea



