A fesztivál egyik jellegzetessége, hogy a nagyszínpadok mellett számos egyéb helyszínen kalandozhatunk a legkülönbözőbb stílusok között. Ebből nyújt ízelítőt a Sziget összeállítása.

ibis X ALL Európa Színpad

Az Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is. A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surma-t vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boy-t. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján. Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd.

dropYard

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masa-t, vagy az izlandi Ulfur Ulfur-t is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon. Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni break programok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hip-hop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland „The Ruggeds” csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.

Global Village

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hard core mantrák varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrik-kel. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból. Életre keltik a cumbia ritmusait a kolumbiai feminista trio, La Perla. Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karib ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. Továbbá a világ fontos stílusai közül megtalálható még a magas színvonalú ethiojazz projekt Arat Kilo által, aki a mali dívával Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afro-beat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi a Rai hercegének szettjét. Transzba ejt Maya Kamaty a Maloya egyedi értelmezésével és biztosan megtáncoltat Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusával.

Idén a Vietnámi Nemzeti Bábszínház érkezik a Global Village mellé. Ez a Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik: bábelőadás, de vízen. Ha részt veszel egy ilyen színházi előadáson, a legmulatságosabb és legzavarbaejtőbb előadást láthatod, ahol bábok sekély víztócsákon táncolnak keresztül, miközben a bábmesterek a díszlett mögött rejtőznek. A vízi bábjáték hozzájárult a hagyományos művészetek gazdagításához, és Vietnám nemzeti kultúrájának egyik büszkesége. Valójában a mai napig szigorúan őrzött titok, hogy ezek a tehetséges bábművészek hogyan mozgatják bábjaikat olyan hibátlanul és pontosan a víz tetején, egy paraván mögül.

Tribute Színpad

A rockzene kedvelői számára minden este 23:00 órától tribute-zenekarok elevenítik meg a legnagyobb klasszikusokat, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Nirvana, a Doors, a Kiss, a Rolling Stones, de lesz Green Day tribute is, és az ABBA Show sem maradhat el.

RETRO Színpad

A 90-es évek örökzöld slágereit megszólaltató RETRO színpadon a már megszokott fellépők mellett, hosszú idő elteltével újra fellép a Korda György-Balázs Klári páros és Zoltán Erika is. Csütörtökön pedig egész estés NECC Party várja a közönséget.

Music Box

A singer-songwriter műfaj kedvelőinek és a fesztivál forgatagában megpihenni vágyóknak ezúttal is érdemes lesz ellátogatni a Music Box színpadához, ahol minden nap két hazai és két külföldi fellépő várja majd a fesztiválozókat. A hazai fellépők között megtalálható az amerikai folk/country műfajt grunge-dzsal ötvöző Áron András ‘Apey’, a különleges hangszínű pécsi dalszerző-énekesnő, Boebeck, az orvosból zenésszé avanzsált O’Sullivan és új indie/pop projektjével, a friss albummal visszatérő Barkóczi Noémi. A nemzetközi vonalon az egyszál gitárosok táborát erősíti majd többek közt a francia származású Will Barber, aki egymaga egy egész zenekart fog megtestesíteni a színpadon, vagy a belga Meskerem Mees, aki a legnagyobb jelentőséggel bíró európai showcase fesztival (Eurosonic) zsűrijének a nagydíját is elnyerte.

A berlini new-soul elektro-akusztik duó, a Tanga Elektra vagy az ugyancsak német és a popzenét a reggae-vel, dub-bal és hip-hoppal ötvöző Guacáyo garantáltan megtáncoltatja majd a közönséget. Aki pedig a keményebb hangzásokat szereti, semmiképpen se hagyja ki a texasi származású őrült billentyűs James Leg koncertjét, aki dob, gitár és elektronikus zongora kíséretében egy heavy-blues, rock koncert élményben részesít minden látogatót. Friss hazai produkciókban is lesz bőven részük a fesztiválozóknak, úgymint a hetvenes-nyolcvanas évek soul és funk hangzásából inspirálódó, előremutatóan kísérletező Perrin vagy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fúziós jazz/hip-hop trió, a Jazzbois.

Sziget Beach by Tanqeray – Everness Chill Garden

A tudatosság, a feltöltődés és a közösségi lét élvezetének tere lesz az idei Everness helyszín, amelynek célja, hogy a látogatóknak utakat mutasson egy önazonosabb, egészségesebb életforma felé. Az Everness színpadon a nappali órákban előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, este világzenei koncertek, majd éjféltől másnap reggelig chill DJ-k kalauzolják a vendégeket. A Sutra színpadon minden a mozgás körül forog majd, számos jógafajtát és önismereti táncot kipróbálhatnak az ide érkezők, míg a Miraculum közösségi terében a főszerepet az alkotás, a játék és a minőségi együttlét kapja. Az Everness helyszínt így jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki mélyülni, fejlődni vagy éppen feltöltődni szeretne.

Klasszikus, időtlen, prémium. Talán ezzel a három szóval lehet legjobban jellemezni a Tanqueray gineket. Az idei évben a Tanqueray a Szigeten is várja a gin&tonik szerelmeseit, nem csak a London Dry variánsával, hanem a legújabb két innovációjával is, a Flor de Sevillaval és a Blackcurrant Royale-lal. A Sziget pörgésében tökéletes hely egy kis pihenésre és kikapcsolódásra a Sziget Beach by Tanqueray, ahol a fesztiválozók a gin tonikot egy kényelmes Tanqueray lounge-ban tudják elfogyasztani.

Lightstage

A nemzetközi kemping bejáratához közel található Lightstage izgalmas koncerteket kínál fiatal, feltörekvő, tehetséges európai fellépők előadásában, nem csak a kempinglakók számára. A helyszín igazi chill-out zóna. Lesznek menő délutáni koncertek, valamint étterem és bár is biztosítja majd, hogy a lehető legjobb hangulatban indulhasson az este.