A Sziget idei sajtótájékoztatóján többek közt fény derült a hiányzó láncszemre is: az első, szerdai napon az ausztrál szupersztár, Kylie Minogue lép majd fel headlinerként, és a korábban felmerült K-híd körülötti problémákat orvosolandó shuttle járatok is indulnak majd a koncertek után a fesztivál területéről a Margit hídig. A szervezők ígérete szerint az italok ára nem emelkedik idén a tavalyi díjszabáshoz képest, egyes ételek ára pedig csökkenni fog.

Egy-egy nagykoncert után komoly problémát okozott a K-híd terhelhetősége, és az emiatt felgyűlt embertömeg. Ezt elkerülendő egyrészt külön buszjáratokat is ígértek a szervezők, másrészt digitális információs táblák is segítik majd a tájékozódást kifelé. Hogy senki se rohanjon egyből kedvence után haza, igyekeznek újabb színes programokkal a fesztiválon marasztalni a látogatókat, akik amúgy hazánk „tizedik legnépesebb városát” alkotják ilyenkor a helyszínen.

A már ismert programokon felül egy igazi nagyágyú, Kylie Minoge fellépését is bejelentették: az ausztrál énekesnő augusztus 7-én zárja majd a Nagyszínpad aznapi programját. A legnagyobb helyszín előtti placcot is átalakítják kicsit: az eddigi nagy keverőtornyot kettéosztják, így két kisebb bázisból dolgoznak majd a szakemberek a színpad hang- és fénytechnikáján, melyek elvileg kevésbé fogják így kitakarni a látogatók elől a produkciókat.

A biztonság idén még kiemeltebb szerepet kap, és több segítő zóna is a bajba jutott fesztiválozók rendelkezésére áll majd, valamint egy külön Welcome Zone-t is kialakítanak, ahol számos, eddig különböző helyen elérhető szolgáltatást találhatnak majd meg a látogatók egy helyen. A vendéglátás területén már tavaly is voltak pénztárcabarát megoldások, most azonban még inkább odafigyelnek, hogy elérhető áron lehessen teljes értékű fogásokat fogyasztani, míg az italok ára marad a tavalyi szinten.

Csiszár Virág nemzetközi booking menedzser, Kádár Tamás főszervező és Kardos József programigazgató számos egyéb újításról, programról is beszámolt csütörtök délelőtt, melyekről hamarosan részletesen olvashattok nálunk is.