Sokat kellett várniuk a hazai rajongóknak Báthory Zoli származása ellenére is, hogy végre Magyarországra is eljusson a Five Finger Death Punch, 2020 óta azonban úgy tűnik, stabil két évente tiszteletüket teszik nálunk: 2024. július 9-én ismét a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel az amerikai brigád, immáron harmadszor.
A hangulat alapozásáért elsőként a brit Malevolence felelt. Úgy tűnt, a 2010-ben alakult csapat egész jó kis metalcore-t játszik, azonban ennél beljebb nem igazán sikerült jutni, olyan rémesen szólt kifelé a koncert. A magasan cincogó gitárok mellett semmi alja nem volt a zenének, ráadásul a buli elején pár percig az ének egyáltalán nem is szólt. A srácok – akiknek eddig három nagylemeze látott napvilágot, a legutóbbi 2022-ben Malicious Intent címmel – láthatóan beleadtak mindent, itt azonban győzött felettük a technika ördöge.
Zombi apokalipszis, szökött őrültek, lefejezés, baltás gyilkos: mindez nem is jelenthetett mást, mint hogy színpadon az Ice Nine Kills. A 2000-es évek elején Bostonból indult csapat lételeme a horror, teátrális, talán kicsit túlzottan is a külsőségekre fókuszáló műsorukat másodszor hozták a hazai rajongók elé – 2020-ban a Papa Roach és a Hollywood Undead társaságában érkeztek szintén az Arénába. Harmadszor talán önálló koncerttel is eljutnak Magyarországra, a közönség reakciójából ítélve mindenképp volna rá igény, láthatóan sokan ismerték dalaikat, melyekből kereken tíz jutott erre az estére.
A sheffieldi metalcore, majd a bostoni horrormetal után aztán elérkeztünk Las Vegasba, ahol jó ideje székel már a 2005-ben még Los Angelesből indult Five Finger Death Punch. Egy-egy magasztos intro bejátszás ütős nyitány tud ugyan lenni, de mindig szimpatikus, ha egy banda különösebb fakszni nélkül maga vezeti fel saját koncertjét. Így tett a 5FDP is, akik aztán a Welcome To The Circus-szal csaptak bele a buliba, a 2022-es fellépéshez hasonló színpadképpel, háttérben a hatalmas, saját farkába harapó kígyóval.
A pirotechnikát ebben a kanyarban hanyagolta a csapat, helyette egészen komoly lézershow-t kaptunk. Ez a fénytenger már az elején, a Wash It All Awayben is beborította az arénát, mely dal előtt kevésbé jó fej módon rendesen meglocsolta az érkező fotósokat Ivan Moody frontember, aki az ezt követő Jeckyll And Hyde-ban már sétapálcáját lóbálva emelgette kalapját előttük. Körülbelül fél óra – és a fénytechnikus instruálása – után aztán eljutottunk a House Of The Rising Sun feldolgozásig, melynek szövegébe a bűnök városa mellett persze Budapestet is becsempészte Moody.
A frontember által eleve „homecoming party”-ként felvezetett buli felénél aztán mintha kicsit megfeledkeztek volna róla a srácok, hogy miért is vannak a színpadon: több mint tízperces – amúgy persze kedves – intermezzóként, Báthoryt méltató beszéde után egy gigantikus piros-fehér-zöld alapú tortával is meglepte a társát Ivan. Mindezt azután, hogy megpróbált ráijeszteni a nagyérdeműre – drámai hatásként még a villanyokat is felkapcsoltatva –, hogy többet nem lép színpadra… Persze gyorsan kiegészítette, hogy csak abban az esetben, ha barátja süti nélkül marad a jövőben. Az édesség felvágását és kóstolását aztán nem kapkodták el, végül még egy csapat gyereket is a színpadra invitáltak falatozni, de a közönség is kapott bőven kóstolót a kordon másik oldalán.
Persze nem csak tortát, pengetőket, dobverőket és egyéb relikviákat is jó szívvel, meglehetősen bőkezűen osztogatott a zenekar, akiknek nem volt nehéz dolguk, hogy ismét kilóra megvegyék maguknak a magyar közönséget. Persze ehhez egy profi műsor is társult, ahol már a hangzásra se lehetett panasz szerencsére. Báthory saját bevallása szerint is tartott először attól, hogy szülőföldjén koncertezzen, azonban a közönség szeretete már az első koncerttől egyértelmű, ahogy lassan az is, hogy nem maradunk ki a szórásból, ha a zenekar a környéket járja.
Szöveg, fotók: Máté Évi