Májusban az Emmy- és Grammy-díj nyertes Curtis “50 Cent” Jackson bejelentette The Final Lap Tour elnevezésű vadonatúj világkörüli turnéját, amellyel egyben a minden előző rekordot megdöntő Get Rich or Die Tryin’ debütáló albuma megjelenésének 20. évfordulóját is ünnepli. Az elképesztő rajongói nyomásnak és a hamarosan induló turnéra már közel 700 000 eladott jegynek köszönhetően a rapper most újabb időpontokat jelentett be az európai körúthoz, többek között egy norvég és egy magyar, valamint egy második Birmingham-i koncertet is az Egyesült Királyságban.

A Final Lap Tour koncertjei során a rap ikon tucatnyi rajongói kedvencet és listavezető slágert ad majd elő, valamint olyan számokat is, amelyeket évtizedek óta nem játszott már élőben. Ráadásul a turnén régi barátja, Busta Rhymes kezdi majd a koncerteket az összes amerikai és európai helyszínen. A turné július 21-én indul Salt Lake Cityben, az amerikai szakasz szeptemberben Torontóban ér véget, hogy néhány nappal később már Európában folytatódjon is. Az év egyik legjobban várt turnéja október 18-án lesz látható a Budapest Arénában.

A kora egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb zenei előadójaként is elismert 50 Cent minden addigi rekordot megdöntő bemutatkozó lemezével, a Get Rich or Die Tryin’-nal vált világhírűvé. Azóta több mint 30 millió albumot adott el világszerte és elnyerte a legrangosabb díjakat. 50 Cent ismertségét kamatoztatva páratlan sikereket ért el vállalkozóként, színészként, rendezőként és producerként is. A Get Rich or Die Tryin’-tól indulva, amely minden idők egyik leggyorsabban fogyó albuma, a hip-hop egyik legnagyobb üzletkötéséig a Vitaminwater eladásával, Curtis Jackson folyamatosan dönti a rekordokat. Jelenleg ő tartja a legmagasabbra értékelt sorozatpremier rekordját a Starz-on a Power Book II: Ghost-tal.

​​Curtis „50 Cent” Jackson mostanra már sikeres televíziós és filmes karriert futott be producereként és színészként is. 2005-ben megalapította a G-Unit Film & Television, Inc.-t, amely többféle tartalmat gyárt számos csatornának, és tucatnyi műsort adott el már különböző hálózatoknak.
2020 januárjában csillagot kapott a Hollywood-i Walk of Fame-en, valamint elnyerte a NAACP-díját legjobb rendezőként a drámasorozat kategóriában. Itthon 50 Centet legközelebb a Feláldozhatók 4-ben láthatjuk, amelynek a premierjét szeptemberre tervezik.

Az október 18-i budapesti koncert jegyeihez elsőként a regisztrált Live Nation tagok juthatnak hozzá június 30-án 10 órától. A teljeskörű jegyértékesítés ugyanaznap 16 órakor kezdődik a www.livenation.hu oldalon keresztül. A szokásos jegyek mellett limitált számban közvetlenül a színpad elé szóló állójegyek, valamint különböző VIP csomagok is elérhetők lesznek a belépők között.

További info:
www.50cent.com
www.livenation.hu
www.funcode.hu