Whiskyt szürcsölve hozta el a kanadai prérik világát a The Dead South

Fürgén pattogó ujjak, elszakadt vonók, poros főutca végén felsejlő apró kápolna – spagetti western körítésben hozott fülledt húrpárbajt a Budapest Park színpadára a kanadai The Dead South. A buli előtt egy igazi cowboy, Corb Lund és bandája melegített be.

Előzenekarként egy igazi kanadai cowboyt kapott a Budapest Park közönsége csütörtök estére. Corb Lund laza country és western dalai magabiztosan pezsdítették fel a fülledt nyári napon megfáradt közönséget. A tömeg még eléggé szellős volt, azonban már sokan mozdultak meg a pattogós dallamokra.

A főfellépő The Dead South színpadképe egy igazi western filmet idézett: egy poros kisváros főutcájának ürességtől tátongó üzletsora, majd a háttérben borúsan felsejlő apró kápolna bíbor fénybe borult. Középen pedig, fehér ingben, fekete nadrágban és hózentrógerben felbukkantak az este párbajhősei. A háromnegyed részben megtelt nézőtéren jó páran komolyan vették a koncertszerelésüket: sokan érkeztek cowboykalapban és -csizmában. A közönség soraiban meglepően sok gyerek volt, akik kezdetben önfeledten ugráltak a hangszerek ritmusára, majd dőltek ki szüleik vállán az utolsó félórában.

A kanadai folk, bluegrass zenekar sajátos felállásban zenél: Nate Hilts és Scott Pringle gitáron és mandolinon, Danny Kenyon csellón, míg Colton Crawford bendzsón játszik. Dobosuk pedig nemes egyszerűséggel már nincsen, mivel véleményük szerint ki tudják váltani a dobot pengetős hangszereik fel- és leütéseivel. Az európai turnén kivételesen Caelum Scott vitte a bendzsót, mivel Colton egy sérülés miatt kiesett. A szemtelenül fiatal srác magabiztosan hozta le az estét, bármennyit is ugratták zenésztársai.

A koncert gerincét a februári új lemez, a Chain & Stakes dalai adták, azonban az este végén már kizárólag régebbi számokat játszottak. A srácok fergetegesen pengették hangszereik húrjait, egy igazi párbajban biztos nem fogadtam volna egyikük gyorsasága ellen sem. Kenyon csellójának vonója a buli végére szinte teljesen rongyossá szakadt. Ez nem volt csoda a zenész nagy hevessége láttán, néha már-már hóna alá kapta a tekintetes méretű hangszert és úgy szólaltatta azt meg.

Az igazi western duhajkodásra sem lehetett panasz. Egy-egy szám között a tagok hol whiskys pohárral koccintottak, hol nemes egyszerűséggel magát a Jameson-os üveget húzták meg, a videó klipje miatt felkapottá vált In Hell I’ll Be In Good Company előtt pedig több sörös dobozt bontottak. A banda fél 10-kor kezdődő búcsúzkodását elégedetlenül fogadta a közönség, amire Nate csak nevetve reagált, hogy kanadaiak, ha kér a közönség, akkor úgy is játszanak még. Játszottak is, és mekkorát. A buli végén egy óriási gitár-cselló-mandolin-bendzsó orgia lett a színpad legelején, ahol már-már valóban hallottuk a fegyverropogást.

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi

no images were found