Ismét emlékestet rendeznek David Bowie tiszteletére magyar zenészek. A nyolc éve elhunyt legendás brit dalszerző, előadó számai március 20-án hangzanak el az újbudai A38 Hajón. A mostani koncert annak a sorozatnak a hetedik állomása, amely Bowie és fontos alkotótársai...
Az Oscar-díjas Sam Mendes négy új filmet rendez a Beatles együttesről: egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből – írta szerdán a BBC News. Paul McCartney, Ringo Starr, valamint a néhai John Lennon és George Harrison családja már áldását adta a produkciókra, amelyek...
A Biodóm egy különleges fényművészeti eseménynek ad otthont március 1–17. között: ez lesz az első alkalom, amikor a Biodóm belső terei a nagyközönség számára is bejárhatóak lesznek. Az INOTA fesztivál kurátorai a teret hazai és nemzetközi művészek helyspecifikus...
Alejandro G. Inárritu Oscar-díjas filmrendező Tom Cruise főszereplésével forgatja következő filmjét – írta meg a The Hollywood Reporter. A produkció megvalósításáról a Warner Bros és a Legendary Pictures folytat tárgyalásokat. Inárritu legutóbb 2015-ben forgatott...
A bossa nova dallamvilág és a rock klasszikusok ötvözéséről híres Nouvelle Vague nyitja meg a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelye, az Újszegedi Szabadtéri Színpad koncertsorozatát június 19-én – tájékoztatta a fesztivál az MTI-t. Mint írták, hagyománnyá...
Kontrollmániás? 30 évesen a szüleivel lakik? Folyamatosan az exeit emlegeti? Ha ismerősen csengenek e kérdések, akkor valószínűleg te is találkoztál már olyan két lábon járó „redflaggel”, akikről Szécsi Böbe új dala szól. A REDFLAG című szerzemény laza Y2K...
Az idei tavaszt negyedik nagylemezének megjelenésével indítja / köszönti a hazai doom metal színtér zászlóvivője, a Magma Rise. Az április 5-én érkező Neither land nor sea albumról első előfutárként a Dressed up as a dream című dalt mutatta be a zenekar, amihez egy...
A német indie-rock zenekar tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után önálló magyarországi koncerttel tér vissza, március 23-án, a Dürer Kertben is bemutatja How Have You Been? című új albumát. A zenekar 2015-ös megalakulása óta Frederik Rabe (ének), Finn Schwieters...
Április még messze van, hogy valami fura tréfának vegyük a hírt, mi szerint a legendás thrasherek újra összeálltak, és már be is jelentettek két őszi koncertet. Még öt év se telt el azóta, hogy könnyes búcsút vettünk a Slayertől – többek közt itthon a Budapest...
A legendás brit zenekar 2024 elején rukkolt elő legújabb, 16. stúdióalbumával. Az Unbroken című anyagot egy nagyszabású európai turnén mutatják be, ami hazánkat is érinti: március 7-én az A38 Hajón lép fel a New Model Army. A zenekar 2021-ben kezdte el írni az albumot...
Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica: a finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre. A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul,...
Március 6-án ismét Budapesten portyázik Dani Filth és hírhedt zenekara, a Cradle Of Filth. A több mint 30 éve aktív csapatot a jól ismert amerikai horrorpunk énekes, Wednesday 13 is elkíséri, aki Murderdolls programmal készül, nyitózenekarként pedig a Sick n’...