A Slash featuring Myles Kennedy & The Conspirators koncertkörútja Mexikóvárosban rajtolt el, a Guns rajongók pedig egy igazi csemegét is kaphattak: ha GN’R nem is, a zenekar gitárosának formációja elővette a Don’t Damn Me-t, amit Todd Kerns énekelt....
A magyar nézők 2024-ben a Dűne: Második részt várják a legjobban a mozikban. A Magyar Filmadatbázis nyilvánosságra hozott adatai alapján az összes Top 10 film franchise vagy folytatás, közülük három is képregény adaptáció – Deadpool, Joker és Venom – és két olyan...
A magyar néptánc hagyományainak ősereje találkozik a globális társadalmi kihívásokkal és a mesterséges intelligencia megjelenésével az Urban Verbunk egyedülálló színpadi produkciójában. A Ne hazudj a bolygónak! című, műfaji határokon átívelő, rendkívül látványos,...
Az amerikai szupersztár énekes-színész, Justin Timberlake 2018-as Man Of The Woods című albuma után 6 évvel január 25-én jelentette meg készülő új albumának, az Everything I Thought It Was-nak az első kislemezes dalát és a hozzá készített videoklipet Selfish címmel. A...
Dupla koncertet ad a Cotton Club Singers január 28-án a Budapest Kongresszusi Központban. A csapat a már teltházas esti időpont mellett 16 órakor is előadja Sinatra című műsorát. Az ország legismertebb vokálegyüttese tavaly nyáron húsz év után a Margitszigeti...
A budapesti Centrál Színház új premierje 2024. február 24-én Alföldi Róbert rendezésében Az ügynök halála lesz. Arthur Miller 1949-ben írt érzelmes drámája – mely Bíró Bence friss fordításában kerül a színpadra – ma is aktuális, mert pont arról beszél, amiben élünk....
Pogány Induló néhány hónap leforgása alatt lett a fiatalok egyik legnagyobb kedvence. Szövegei a való életet tükrözik és rengetegen azonosulnak vele, nem hiába. Rajongók tízezrei provokálják a művészt az új album megjelenése miatt, amire remélhetőleg már csak néhány...
Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párák című filmért. Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi...
Önálló turnén mutatja be bombasztikus Circus Of Doom című lemezét a Battle Beast: a finn heavy metal csapat február 18-án tér vissza a Barba Negrába, ahol a Saint Deamon megbízható power metal bemutatója és az Induction lendületes felvezetése után lép fel. A finn...
Kerek évfordulót ünnepel az ország talán legelső szupergroupja, habár a hetvenes évek végén, a dübörgő rockkorszakban ez a szó itthon még ismeretlen volt. A csapat egyik percről a másikra lett állócsillag, pörgős, fülbemászó dalaikat a mai napig fejből fújja a...
Thrash Metal Extravaganza címmel közel egy hónapos közös headliner turnéra indul a német thrash titán Kreator és az amerikai metal brigád, az Anthrax. A kihagyhatatlan line-up pedig egy nagyon különleges vendéggel egészül ki: a bay area thrash metal legenda, a...
Új dallal jelentkezett az idén 20. születésnapját ünneplő Road. Az Őrző szemek című szerzemény az első előfutára a tervek szerint még idén érkező nagylemeznek, és amihez egy – a nézőt, hallgatót a képernyő elé ragasztó – kisfilmet is forgatott a domoszlói zenekar. Az...