Ebben a borús, szürke, esős időben nagyobb szükség nem is lehetett volna egy olyan bulira, ami csurig tölti túlélő készleteinket: az Alter Bridge neve már önmagában garancia, hogy megfeledkezzünk kicsit a zord téli külvilágról, hát ha még két olyan legendát hoznak magukkal, akik sosem jártak még hazánkban! Az estet ugyanis szerdán a Barba Negrában a sajnos meglehetősen rövid játékidőt kapó Sevendust, és a Daughtry nyitotta.
1994-es alakulása óta még egyszer sem lépett fel hazánkban a 15. nagylemezét idén megjelentető atlantai brigád, a Sevendust, akik nyitásként kapásból egy hatalmas pozitív energiabombát dobtak le ránk. A baj csak az volt, hogy ez a remek kis robbanószerkezet meglehetősen rövid hatóidőre lett beállítva: a több mint harminc éves zenekar csupán egy szűk félórát kapott, hogy végre Magyarországon is bemutatkozzon élőben.
A hangzás ugyan nem volt az igazi, de az őserővel bíró dalok, és a közönséggel végig mesterien kapcsolódó Lajon Witherspoon frontember magával ragadó személyisége maximálisan elvitték a show-t. A csupán hatszámos setlistbe egy új szerzemény, a – hivatalosan épp ma megjelenő, élőben pedig az előző nap debütáló – Is This The Real You is bekerült, zárásként pedig a slágerdal Face To Face-re mozgathattuk át nyakizmainkat. Volt, aki húsz éve várta már, hogy végre élőben láthassa a Sevendustot, Witherspoon pedig megígérte, hogy újabb két évtizedet senkinek sem kell már várnia rájuk – csak remélni tudjuk, hogy ez tényleg így lesz, és visszatérnek majd egy önálló turnéval.
Míg a Sevendustot – ha mostanában kicsit ki is estek látókörömből – anno kifejezetten csíptem, a Daughtry valahogy kimaradt az életemből, azonban akadtak, akik kifejezetten miattuk vették az irányt a Barba Negra felé. Az American Idolban befutott névadó frontember, Chris Daughtry által vezetett, 2006-ban alakult csapat már jóval hosszabb játékidőt kapott a hazai fanok legnagyobb örömére – és a sevendustosok kárára.
Személy szerint én jobban örültem volna egy fordított sorrendnek, vagy legalább két egyenlő hosszúságú felvezető koncertnek, de azt nem nagyon lehet elvitatni, hogy egy profi show-t rakott elénk a Daughtry is, csak kicsit langyosnak tűnt az atlantaiak rendkívül ütős nyitánya után. A koncert előtt gyorsan futottam egy kört, hogy megismerkedjek munkásságukkal, de valahogy elmentek mellettem a dalok annak ellenére is, hogy beléjük kötni akarva se tudnék. Ugyanúgy egyedül a remekül eltalált Journey-feldolgozás (az eredetileg 2023-ban Lzzy Hale-lel rögzített) Separate Ways (Worlds Apart) maradt meg bennem, ahogy a koncert után is.
Élőben amúgy egy ráadással összesen tizenegy dal csendült fel, köztük az akusztikus, Billboard Top 20-as Home-mal, a színpadképet pedig az időnként felcsapó füstcsóvák tették látványosabbá. Mindezeknek köszönhetően egy szinte teljes, kerek koncertet kaphattak a Daughtry-rajongók, mielőtt színpadra lépett volna az est főbandája, az Alter Bridge.
Mint az jól ismert, a Creed 2004-es feloszlása után alapította meg az Alter Bridge-et a három egykori tag – Mark Tremonti, Scott Phillips és Brian Marshall – Myles Kennedy-vel karöltve. Az azóta eltelt 22 év során mind ez idáig háromszor fordultak meg hazánkban: 2014-ben még a megboldogult PeCsában, 2017-ben és 2022-ben pedig a Papp Lászlóban léptek fel. A Barba Negrába január 28-án friss nagylemezükkel érkeztek, a 31 állomásos, január 15-én Németországban indult What Lies Within elnevezésű turnéjukkal.
Ha már új lemez, a zenekar kapásból a január 9-én megjelent, szimplán Alter Bridge-re keresztelt korong nyitó dalával, a Silent Divide-dal kezdett. Ezt követte csodás, csontig hatoló, jellegzetes Mylesos dallammenetével az est egyik leghúzósabb dala, a 2013-as Addicted To Pain és hasonlóan szívmelengető melódiájával a Cry of Achilles, szintén a Fortress lemezről – melynek címadó dala is hamarosan előkerült.
A Burn It Downban Tremonti is megcsillanthatta, hogy nem csak zseniális gitáros, de hangja is van – itt ugyanis ő vette át a főéneket Kennedy-től. Az új, egyben a turné címét adó What Lies Within is egy kifejezetten ütősre sikerült szerzemény, amit a közönségénekeltetésbe torkollt Open Your Eyes követett. Sátor ide vagy oda, a slágerdal alatt igazi arénahangulat alakult ki, Myles játékos kiszólásaival, és a végén közös „ó-ó-ó”-zással.
Másik csúcspontot számomra a koncert vége felé haladva masszív, húzós riffjével a Silver Tongue szolgáltatta, a hetedik, Pawns & Kings albumról – a háttérbe vetített életre kelt festmény bizarr klipes története pedig csak még tovább emelte az élményt. A főműsoridőből már csak két korai dal maradt hátra, a Metalingus, valamint a Rise Today, melyek eleve felejthetetlen zárást adtak, ám jött még két ráadás szerzemény, a Blackbird, valamint az Isolation, mielőtt elbúcsúzott volna a hazai közönségtől a csapat. Mire elhalkultak a húrok, az eső is elállt szerencsére, így szárazon, egy zseniális koncertélménnyel feltöltődve ugorhatunk neki a hét – és a tél – hátralevő részének.
Szöveg, fotók: Máté Évi
no images were found






