30 év nagy idő egy előadó életében, ami jó ürügy lehet arra is, hogy újra középpontba állítsa kezdeti sikereit. A popzene 192 centiméteres sebhelyes arcú „pecsétfókája” (a neve ugyanis mindkét kifejezést is jelentheti az angolban), Seal másfél évtized után tért vissza...
Épp harminc éve járt nálunk először az aktivista zenész, aki 15 év után – amikor is a megboldogult VOLT Fesztivál közönségét mozgatta át – tért vissza hazánkba. Másfél dekád nem kevés idő, így az sem meglepő, hogy a Budapest Park teljesen megtelt szombat este, a kissé...
Van valami különleges abban, amikor egy több mint négy évtizede együtt alkotó páros tagjai külön-külön indulnak új zenei kalandokra, miközben ugyanazzal a lelkesedéssel dolgoznak következő közös albumukon. Andy Bell és Vince Clarke számára ez szinte természetes...
Igazi fesztiválünnep kerekedett a legutóbbi hétvégén a Barba Negra Red és Blue színpadán: szombaton és vasárnap is erős felállással és elképesztően sok, 10-10 bandával készültek a szervezők. Ha már idén elmaradt a Rockmaraton, több nemzetközi turnét egybegyúrtak, és...
Két görög banda, a Naxatras, valamint a 1000mods és az amerikai Elder koncertjeit élvezhettük péntek este a Dürer Kert nagytermében, míg a kisterem színpadát két kiváló magyar banda, a Red Swamp és a Warchief vette be. Mi pedig hoztunk nektek egy-egy adag fotót a...
A nagy nyári koncertdömping és fesztiválszezon közepén egy igazi világsztárt és popkulturális ikont köszönthettünk hosszú idő után újra a Budapest Park színpadán. Brian Warner, alias Marilyn Manson amerikai énekes és provokatív sokk-rock előadó 9 év után tért vissza...
A Luke Steele és Nick Littlemore alkotta ausztrál elektronikus zenei formáció, az Empire Of The Sun tavalyi szigetes fellépése után június 7-én a Budapest Parkba is elhozta 2026-os Ask That God Tour elnevezésű koncertkörútja keretében a nap birodalmának eufórikus...
A Puerto Ricó-i világsztár, Ricky Martin korábban háromszor lépett fel nyilvános koncerten hazánkban, ha a „Lölő-birodalom” 2025-ös zárt körű vállalati hakniját nem számítjuk ide. Két évvel ezelőtt a Hősök terén, 2006-ban és 2018-ban pedig a Papp László Budapest...
Az elképesztő hőségben egy igazán forró élő koncerteket produkáló zenekart hozott el a Live Nation a Budapest Parkba kedd este. A három testvér – az énekes Remington Leith, a gitáros Sebastian Danzig, és a dobos/billentyűs Emerson Barrett – alkotta amerikai Palaye...
A brit popzene közel 50 éve fennálló intézménye, a Duran Duran eddig négy alkalommal lépett fel hazánkban. Az 1978-ban alakult csapat először listás sikereik csúcsán, 1988. december 6-án tette tiszteletét a néhai Budapest Sportcsarnokban, amikor idehaza a tinik között...
Idén a megszokottnál előbb, június derekán rendezték meg a székesfehérvári eseményt, ami most talán a metal fanok számára nem tűnt a legideálisabb időpontnak. Mi a záró, vasárnapi etapra látogattunk el, ahol két hazai banda – Omega Diatribe, Lazarvs – mellett a...
Na, ez forró volt! Nem csak a harmadfokú hőségriadó első napja, bár az is alaposan feladta a leckét, hanem a koncert hangulata is. De mit nekem hőség, a Mandylion az egyik legjobb lemez volt az európai színtéren 1995-ben, és bár pár évvel később kattantam csak rá –...